Sportlövés 1. hely

 

 

Major Veronika 11.c osztályos tanuló a Hungarian Open-en első helyezést ért el.

2013. november 28-tól december 1-ig tartott a Hungarian Open elnevezésű légfegyveres lőverseny, melyen részt vettem. Nem csak versenyzőként, hanem versenybíróként is jelen voltam, mivel a 2016-os Légfegyveres Európa Bajnokságot Győrben rendezik meg. Csütörtökön a futócél gépet állítottuk fel, illetve szereltük össze. A versenyen nem csak mi magyarok voltunk, hanem rajtunk kívül franciák, svédek, illetve egy német is részt vett a legfontosabb hazai versenyünkön.
Pénteken a vegyes versenyszámra került sor, melyben mindenkinek kétszer négy próbát és húsz értékelt lövést kellett leadnia. Ennek a számnak az érdekessége, hogy nem tudja a lövő, mikor jön lassan futó cél és mikor gyorsan futó cél. Itt a maximális 400 köregységből 365-öt értem el, ami elegendő volt az első helyezéshez. A második és a harmadik helyezett is 351 köregységet lőtt. Egy nagyon izgalmas, úgynevezett szétlövés során döntötték el egymás között a sorrendet. Második helyezett a svédek egyetlen női versenyzője, Louise Samuelsson lett, míg a harmadik helyezett a klubtársam, Ángyán Nikoletta.
Szombaton lőttük a normál versenyszámot, ami férfiaknál és utánpótlás korú fiúknál 30 lassú és 30 gyors, nőknél 20 lassú és 20 gyors értékelt lövésből állt. Sikerült hoznom a magamtól elvárt eredményt, a szintén maximális 400 köregységből 368 kört lőttem. Ez csupán 7 köregységgel kevesebb, mint a nemrég felállított egyéni csúcsom. Második helyezettként 340 körrel a francia Louis Florence, harmadikként pedig a svéd Louise Samuelsson végzett 335 körrel.
Ezzel a versennyel sikerült újabb tapasztalatot, s biztos kijutást szereznem a jövő évi moszkvai Európa Bajnokságra.

Major Veronika sportlövő 11.C

Gratulálunk az elért eredményhez!