Göcsej Harci Túra
Az Asbótos "Buborékok" nyerték a 2013. szeptember 11-én lezajlott csapatversenyt.

 

 

Intézményünk négy fős csapattal vett részt 2013.szeptember 11-én Zalaegerszeg mellett a Csácsi arborétum területén megrendezett Göcsej Harci Túrán, amelyre a megyéből 11 középiskola nevezett. Az Asbóthot Faludi Nikoletta, Födő Viktória, Ihász Martin 12.D, Lukácsi Péter 11.D osztályos tanuló képviselte. A csapat Sárkány János tanár úr segítségével készült fel. A versenyre nagyon szép, de nehéz, dimbes-dombos, felázott, helyenként csúszós terepen került sor. A feladatok változatosak voltak, leküzdésük fizikai és szellemi erőfeszítést egyaránt igényelt a résztvevőktől.

Az ünnepélyes megnyitó után minden csapat a sorszámának megfelelő akadálynál kezdte a versenyt. Mi a célfelderítéssel vágtunk bele. Ezután az AK-63 gépkarabély szét-összeszerelése, majd a "Curree" futás következet nehéz, átszegdelt terepen. Pihentetőül kézigránátdobással folytattuk, 15 m-re lévő hordóba kellett a gránátot bedobni, majd szituációs lőgyakorlat következett. A sebesült- és lőszerszállítás után légpuska lövészettel folytatódott a verseny. Levezető feladatnak tűnt ezek után krokodilháton leküzdeni a folyót, kitölteni a történelmi tesztet a Hunyadiakról és a Magyar Honvédségről, hogy aztán az utolsó két akadálynál - a fegyveres váltófutásnál és az akadálypályánál - még a végén jól próbára tegyék a csapatot. Szerencsére a "Buborékok" derekasan helytálltak itt is.

Ebéd közben megindult az esélylatolgatás. Az eredményhirdetésnél aztán egyre nőtt az izgalom, ahogy fogytak el mögöttünk a versenytársak. Végül már csak az Asbóth maradt. A Buborékok megnyerték a versenyt. Nagyon boldogok és büszkék voltak.

A győztes csapat egy évig birtokolja a vándorkupát,tagjai fődíjként szeptember 19-én Várpalotán harckocsit vezethetnek. Ráadásként pedig 2014. június elején meghívott csapatként Zala megyét képviselik a Heves megyében, Egerben megrendezésre kerülő harci túrán.

Gratulálunk!